Szász Csongor

ÉLETRAJZ

Szász Csongor kettős identitású filmkészítő, kutató, szakíró és szerkesztő- riporter arra vállalkozott, hogy a kortárs dokumentumfilmes pálya bizonyos perifériáján, nagy lelkesedéssel végezze értékőrző és értékteremtő tevékenységét. 2003 óta nemzetközi koprodukcióban dokumentumfilmen mutatja be Észak-Bácska, azaz Vajdaság kulturális örökségét. Három jelentősebb rendezését több éves kutatómunka és alkotófolyamat kísérte. Kutatási területe a filmművészet, a kortárs szociografikus dokumentumfilm és a vajdasági filmkultúra.

 

Jelenleg a Muskátli, a Vajdaság virágai című film vetítéssel egybekötött beszélgetéseit szervezi és több folyamatban lévő alkotás társszerzője, rendezője. Időnként a Filmvilág Folyóiratban és a Tiszatáj online-on jelennek meg írásai és szerepet vállal a vajdasági Tankönyvpótló oktatási segédanyagok elkészítésében. Megjelent publikációja az Új Művészetben és tanulmánya a Híd Folyóiratban. Az Újvidéki Rádióban most induló „Kurbli” című műsora a rádió filmkultúrát ápoló hagyományát igyekszik pótolni. A 2018-ban Szabadkán létrehozott Ctalker Kulturális Alkotócsoporttal művészeti és szociális projekteket támogatnak. Fontosnak tartja a fiatalok filmművészeti oktatását. Úgy véli, van történelme a vajdasági filmkultúrának amire lehet építeni, az egyesületével pedig ezekre a potenciális lehetőségekre keresnek megoldásokat.

 

Önkéntes alapon filmklubot vezet és elvállalta a 2020-ban alapított szabadkai Radio Plac magyar szerkesztőségének irányítását.

 

VÁLOGATOTT FILMOGRÁFIA

 

2016-2020 Muskátli, a Vajdaság virágai

zenés dokumentumfilm, 76 perc
(rendező/riporter/vágó/operatőr/co-producer)

 

2008–2013 Pálinkafilm, Extraktum Vitalis
fikciós dokumentumfilm, 62 perc
(rendező/riporter/vágó/operatőr/co-producer)

 

2003–2008 Matuska 
történelmi dokumentumfilm, 78 perc
(rendező/riporter/vágó/operatőr/co-producer)

 

TÖBBSZÖRÖS FŐDÍJAS ALKOTÁS

 

2006 ICWIP
imagefilm 
és ismeretterjesztő dokumentumfilm  
(rendező/operatőr/szerkesztő/riporter)

 

2004 Eltörött a hegedűm
hosszú dokumentumfilm
(operatőr)

 

2003 Áramszünet
kisjátékfilm
(operatőr)
35. Budapesti Függetlenfilm Szemle legjobb kisjátékfilm díja; Miami International Shortfilm

Festival best 20 shorts

 

#Szász Csongor